Most vagy soha!

Bugya László

Szabolcs-Szatmár-Bereg 05

Bugya László

Aktuális hírek

Szeretnél naprakész maradni a választókerület történéseivel kapcsolatban? Kövesd oldalamat a Facebookon, ahol első kézből értesülhetsz a friss hírekről!

Adományozás

Támogasd a munkámat, hogy eljuthassunk a választókerület minden lakójához. Függetlenül, közösségi finanszírozással építjük újra az országot.

Bemutatkozás

Dr. Bugya László két felnőtt lány édesapja, történelem–földrajz szakos tanár, majd intézményvezető, aki egész életét a körzetben élte le. Három évtizede dolgozik az oktatásban: tanárként kezdett, majd igazgatóként, később egy szakképzési centrum főigazgatójaként szerzett tapasztalatot. Jól ismeri az itt élők mindennapjait, gondjait és azt is, milyen döntések visznek előre egy közösséget.
A rendszerváltást ma ismét szükséges irányváltásnak tartja: szerinte a jelenlegi hatalmi rendszer elfáradt, háttérbe szorította a valódi, versengő demokráciát, és nem az emberek érdekeit szolgálja. Úgy gondolja, egy jelöltnek minden generációhoz meg kell találnia az utat, és valódi párbeszédet kell folytatnia – erre a pedagógiai és vezetői pályája készítette fel.
A legsürgetőbb feladatnak az egészségügyi alap- és szakellátás stabilizálását tartja, különösen az orvosok és szakdolgozók megtartását. Emellett fontos számára a fiatalok elvándorlásának megállítása és a térség vonzóbbá tétele, valamint a közlekedési feltételek javítása: az utak és a vasút fejlesztése, hogy a környék végre valóban élhetőbb legyen. Úgy véli, rá azért érdemes szavazni, mert tapasztalattal, helyismerettel és valódi felelősségérzettel képviseli azt a közösséget, amelyhez egész életében tartozott.

A választókerület települései

Petícióim